Korunk jellegzetes hőse a felvilágosult genderjogi harcos. A genderjogi harcos fontos ismérve, hogy 1) legtöbbször nő; 2) legtöbbször roppant nehéz megállapítani, hogy mit markolt régebben - borotvát vagy férfi nemi szervet; 3) legtöbbször nőként nagyon tudja, hogy mi kell a nőknek. A genderjogi harcos tévedhetetlen, hiszen ha nem volna az, akkor valóságpercepciója cserepekre hullna. Ha ugyanis valamily lehetetlen csoda folytán kiderülne, hogy akár egyetlen kérdésben is téved, akkor fény derülne rá, hogy a genderjogi harcos mint gondolkodó lény és mint nő kénytelen megbékélni a tökéletlenség minden halandó egyént sújtó átkával. A gender azonban mint szélsőséges ideológia, sosem ismerné ezt el önmagáról - ahogy a gendergépezet tagjai sem saját magukról. Pedig jelen írásom célja, hogy rávilágítsak a projekt egyik legnagyobb tévedésére.
A feminácik (e kategória, mielőtt még félreértés történne, számomra a szélsőséges nézeteket valló feminista szinonimája, bár be kell vallani, hogy ez utóbbi kategória meg a mai feminista szinonimája, de ebbe most ne menjünk bele) és a genderjogi harcosok egyik központi tézise (elvárása) a női függetlenség az ellenkező nem, a gyűlölt, elnyomó és egoista férfiak vonatkozásában. A nő legyen önelvű a kezdetektől fogva: már abba se egyezzen bele, hogy a férfi állja helyette a randi költségeit, hiszen e gesztus egyáltalán nem az udvariasság és a nagyrabecsülés szimbolikus kifejeződése, hanem a nő alávaló tárgyiasítása, prostitualizálása, melyet egy öntudatos és felvilágosult hölgynek élből el kell utasítania, különben a patriarchátus rabszolgájává silányítják. A nő nem függhet a férfitől, sem anyagi, sem érzelmi tekintetben, hiszen akkor asszisztál a gonosz globális férfiuralomhoz, elveszíti méltóságát, önbecsülését és tartását. A nő ne tűrje, hogy a férfi kinyissa előtte az ajtót, előre engedje az ajtóban, felsegítse rá a kabátját, kihúzza számára a széket, mielőtt helyet foglalna; ne hagyja, hogy az émelyítően szexcentrikus, borsónyi aggyal rendelkező hímtársai kiszipolyozzák a testét; ne engedje, hogy ajándékokkal halmozzák el, így vásárolván be magukat a bugyijába-lelkébe; ne hagyja, hogy irányítsák, hogy támaszt nyújtsanak neki ínséges időkben stb. A nő önálló, autonóm individuum, ezt demonstrálandó pedig tököt kell növesztenie. (Lehetőleg szőröset.) Aki erre nem képes, az hozzátesz egy téglát az érzelmi-szexuális hímdiktatúra évszázadok óta fennálló intézményéhez, melyet már rég le kellett volna bontaniuk a harcos, izzó tekintetű nőjogi forradalmár-amazonoknak.
Azért is viseltetek szűnni nem akaró ellenérzésekkel a genderizmussal szemben, mert - a többi mérgező ideológiához hasonlóan - valóságképét gigászi leegyszerűsítések torzítják. Az ugyanis, hogy csak a férfi képes függésben vonni a nőt, tényszerűen nem igaz. Ahogy persze nem igaz az sem, hogy a mai nők ne függnének - akár végletesen is - érzelmi-lelki értelemben a férfiaktól. De ami végképp nem igaz: hogy a hagymázos ideológia tüzében, az elborult-megszállott akarat üllőjén minden nő erőteljes, "gerinces" és hajlíthatatlan akaratú, "független" személyiséggé kalapálható. Saját környezetemben számos beszédes példával szembesülök, melyek alátámasztják: akármit is mondanak, gondolnak magukról egyes nők, bizony sok esetben súlyosan kiszolgáltatják magukat férfi partnereiknek, még ha ez nem is tudatosul bennük kristálytisztán, vagy szégyellik megvallani maguknak. Több olyan fiatal, húszas éveiben járó nőt is ismerek (egyeseket távolabbról, másokat közelebbről), aki képtelen elszakadni a másik féltől, még akkor is, ha nem szerelmi viszony, csupán a kölcsönös megszokás és a szexuális vágy köti őket össze. Előfordul persze, hogy a nő kikacsint a kapcsolatból, ismerkedik, flörtöl más férfiakkal, hiszen voltaképpen unja már azt az egyet, akivel kényszerűségből összeláncolta magát, aztán végül mégis "meggondolja magát" és visszatáncol amahhoz. Találkoztam olyan lánnyal is, aki kifejezetten csipkelődős-évődős (már-már gyűlöletes) kapcsolatot ápolt "szívbéli szerelmével", mégis, számtalan szakítás és flörtölési kísérlet után minduntalan visszatalált hozzá.
A legérdekesebb eset azonban egy húszéves fiatal lányé, aki küllemre minden férfi álma: arányos, angyali szépségű arc, éjfekete szemek, vakító szőke hajzuhatag, dús, hívogatóan vörös ajkak, gyönyörű, hibátlan vonalú test - egyszóval mindennel szolgál, ami szem-szájnak ingere. (Ugyanakkor - és ez persze szubjektív vélemény - varázsának összhatását csorbítja bronzbarna, szoláriumkabinokban előállított bőrszíne és túlzottan erős sminkje, sőt bár bőszen tagadta, nekem úgy tűnt, vastag ajka sem a természet csodája; engem pedig taszítanak az efféle, mérnökien megtervezett nők, bármennyire is káprázatos a szépségük.) Elmesélte, hogy sosem élte még át a valódi szerelmi kapcsolat csodáját, s eddig egyetlen férfit engedett be az ágyába: egy testépítő-személyi edzőt (elmondása szerint persze számára nem fontos az izmos külső, khm, khm), akivel voltaképpen mindmáig csupán baráti a viszonya, hiszen a fickónak van "igazi" barátnője is. Azt is megvallotta, hogy titokban szerelmet érez a férfi iránt, az azonban ezt képtelen viszonozni. Meglepetten kérdeztem, hogy miért jó ez számára, miért nem próbálja inkább felszámolni e bizarr viszonyt, és nyitni egy valóban tartalmas, reménytelibb perspektívával kecsegtető kapcsolat felé. Még a feministák-gendernácik által oly sokszor hangoztatott női önbecsülést és függetlenséget is emlegettem. Erre ő félig sértődötten, félig szenvedélyesen azt válaszolta, hogy helytelenül teszem, ha ismeretlenül pálcát török felette. Nem ismerem ugyanis kettejük "barátságát", és ő tudja, hogy nem képes annyit nyújtani Gyurma Györgynek, mint a valódi barátnője - beéri az aranypáncélos lovag társaságával, hogy részese lehet az életének, és azzal, hogy néha közösen összegyűrik a lepedőt. Meg egyébként is, ő adni jobban szeret, mint kapni, s sosem egoista, sosem önelvű egy kapcsolatban.
Hihetetlen, hogy még ez a lány is, aki a földi férfipopuláció kilencvenkilenc százalékát azonnal megkaphatná - egyetlen csettintésébe kerülne csupán -, ilyen megalázó és kényszerű kompromisszumba lavírozza magát. Persze az ő szempontjából ez talán valóban nem megalázó és nem is kényszerű, s lehet, hogy valóban csupán az önfeláldozó, alázatos és végletes szeretet nem hétköznapi megnyilvánulásával találkoztam. Persze az érmének mindig két oldala van, s gyanítom, hogy a testépítő hősszerelmes is függ a lánytól - ha más tekintetben nem, szexuális értelemben mindenképpen. A genderizmus nagy tévedése, hogy független, befolyásolhatatlan, sziklaszilárd tartású női egyéniségek millióit vizionálja. Ezúton jelezném számukra, ilyen nő nem volt és nem is lesz - hozzáteszem, férfi sem. A szerelem a ragaszkodás, az önzés, az odaadás és az önfeláldozás, az összefeszülés és a harmónia különös játéka, a legvéresebb és legszertelenebb érzelmi műfaj, gigantikus amplitúdóval. Ha akarjuk, ha nem, e műfajban eljátszunk minden szerepet a kérlelhetetlen zsarnoktól egészen a kiszolgáltatott, önfeláldozó hősig. Az persze tünetértékű, hogy a függő viszonyt megannyi mai huszonéves igazi érzelmi élmény nélkül, csupán a megszokás kényszerűsége és a kompromisszumra való hajlandóság okán éli át. (Bizony, el nem kötelezett, virágzásukat élő, huszonéves lányokról beszélek, nem harminc-negyven éves családanyákról, akik a közös gyerek és vagyoni helyzet miatt, azaz kényszerből maradnak a férjük mellett.)
Az igazság azonban az, hogy - játsszon a kapcsolatban a szerelem bármilyen szerepet - lélektani értelemben az ember sokszor egyszerre vágyik a "szadizmusra" és a "mazochizmusra". Egyszerre vágyik arra, hogy vezessék, de arra is, hogy ő irányítson. Ezekben a mai, kiüresedett, kisigényű kapcsolatokban pedig minderre mindkét félnek lehetősége nyílik: a pókférfi egyszerre zsarnok, mivel nem engedi ki kezéből zsákmányát, ugyanakkor kiszolgáltatott is, hiszen kénytelen eltűrni, hogy amaz néha-néha megcsalja. A nő pedig függ a férfitől, mert valamilyen megmagyarázhatatlan ösztön, indíttatás miatt sosem tud tőle végképp elszakadni, de ő maga is függésébe vonja a teremtés koronáját azáltal, hogy hűtlenkedésével megalázza. Érzelmek, ösztönök, vágyak micsoda bonyolult szövevénye az emberi lélek, kedves genderkutató barátaim! Mondjátok, mégis hogyan volnátok ti képesek e kétségbeejtő kuszaságot egyenes mederbe terelni, "megrendszabályozni" a ti rideg, embertelen és valóságtól elrugaszkodott dogmáitokkal, utópisztikus és rögeszmés lázálmaitokkal? Nem látjátok, hogy bármilyen rohamosan is nyer teret bizonyos körökben a szemléletmódotok, az érzelmek tartományát sosem lesztek képesek uralni életidegen ideológiátokkal? Ugyanúgy nem értitek a szerelem csodáját és az öntörvényű lélek ezernyi árnyalatát, ahogy én magam képtelen voltam megérteni a már említett húszéves lány egyéni titkait, furcsa magányát, félig kielégített szeretetéhségét. Halva született, délibábos ábrándjaitok semmi jóra sem vezetnek, csupán árkot ástok vele férfi és nő között, pusztító, forradalmi indulattá próbáljátok duzzasztani a "nemek csatáját".
Kudarcot fogtok vallani. Sőt, máris kudarcot vallottatok. Egyetlen tébolyult ideológiának sem sikerült még megváltoztatni mindazt, ami az emberben örök. A tiéteknek sem fog.
