Cawthorne

Alec szerint a világ

Pókember: Peteérés

2017. július 20. 10:28 - Alec Cawthorne

v1_bjsxnje0nje1o2o7mtc0mzm7mtiwmdsymdq4ozg1oa.jpgEngedve a lelkem mélyén lappangó mazochisztikus indíttatásnak, múlt héten magam is beálltam a sorba és jegyet váltottam a Pókember: Hazatérés című filmre. Eredetileg azt akartam írni, hogy XY Pókember: Hazatérés című filmjére, de őszintén megvallom, fogalmam sincs, hogy hívták a rendezőt (elnézést kérek minden igazi filmrendezőtől, korrigálom magam:  a megfelelő hosszúságú pórázon tartott Marvel-alkalmazottat). Mentségemre szóljon, hogy azért szenvedtem végig ezt a bő két órát, mert éppen egy hosszabb lélegzetű cikket készülök írni a szuperhősfilm vonzerejének - általam vélt - igazi titkáról. A kritikusok pedig nem átallottak az egekig magasztalni a piros-kék mezes, cicanadrágos hérosz legújabb mozgóképes manifesztációját, így magam is azzal a keserű önáltatással foglaltam el székemet a filmszínházban, hogy talán nem fogok katapultálni belőle biológiai fájdalmaim közepette. Hát nem történt meg, de majdnem.

Sam Raimi és Marc Webb még megkísérelték a lehetetlent: drámai mélységgel felvértezni a géppuskaszájú, röhejes latexmaskarában ugrándozó polgárőrt. (Akit szerintem csupán az aprócska agytérfogatú geek-újságírók és a tíz éven aluli gyermekek választanak maguknak példaképüknek.) Mindkét rendezőnek beletört a bicskája a vállalkozásba, bár Raimi második, illetve Webb első pókmozija egészen fogyasztható, helyenként egyenesen élvezhető-szórakoztató baromságként él az emlékezetemben. A Pókember: Hazatérés (továbbiakban Peteérés) fel sem csillantja egy, amolyan kellemesen agyzsibbasztó bóvli ígéretét. Ez a film az infantilizmus legfrissebb magasiskolája, engedelmesen és bátran felsorakozik A galaxis őrzői című mozgókép-történeti csoda mögé, mely műről azóta tudósok megállapították, hogy elsődleges felelőse az ifjúkori Alzheimer-kórnak.

Valójában azért szerelmesedett bele közönség és szakma egyaránt e gyermeteg poénokkal teletűzdelt, hűvös tervezőasztalon kiagyalt látványvilágú, sokmillió dollárt felemésztő gagyiba - és ez lenne az új hálószövő opus pozitív "hozománya" -, mert Pókember valójában itt csupán Pókpete, egy kétbalkezes, a csajozás tudományában teljességgel járatlan, feszengő kis geek, azaz épp olyan, mint megannyi nézője. (Csak az nem derül ki róla, hogy pornóújságokat és műfütyit dugdos az ágya alatt.) Még sidekickje, a suli lúzere is ferde szemmel néz rá (nem csoda, hisz' távol-keleti a szentem; Hollywood szerelmesen kacsint az új aranytojást tojó tyúk, Kína irányába), és ha már itt tartunk: az alkotók (a tervezők) egy-egy jelenet erejéig valóban megpróbálják egy bájolgó, szappanbuborék-lágyságú tinikomédia irányába terelgetni az egyébként is akadozó és kusza cselekményt, de John Hughes minden bizonnyal forog a sírjában, amikor az ő nyolcvanas évekbeli vígjátékaihoz (Meglógtam a Ferrarival, Nulladik óra stb.) hasonlítják ezt a bátortalan, még szombat délelőtti matinénak is harmatgyenge, fejfájdítóan jellegtelen vicceskedést.

A címszerepben parádézó kis pókpete, Tom Holland irritáló kis díszficsúr, de a sok geek ujjal mutogathat majd rá: "Engem is pont így nézett levegőnek a suli legjobb csaja, miközben meredező férfiassággal és szemekkel bámultam!" Michael Keaton tekintetében szinte lehetetlenség eldönteni, hogy az alakítása vagy a szerepe-e a nevetségesebb. Színészfronton két pislákoló fényforrás teremt némi világosságot ebben a kongó-bűzlő sötétségben: az egyik Robert Downey Jr., aki az egyetlen, valamiféle színészi talentummal is rendelkező Bosszúálló a Marvel-históriában, és ezúttal is viszonylag szórakoztatóan köhécseli a butácska egysorosait. A másik pedig Marisa Tomei. Nos, igen. Ha May néni valóban úgy néz ki, mint Marisa Tomei, akkor én a pókpeténk helyében kétszer is meggondolnám, hogy rányomulok-e a hosszú lábú latino kiscsajra, vagy inkább a MILF-ek mezőnye felé orientálódom. Minden fegyvertényt számba véve leszögezhető, hogy ennek a petének még érnie kell úgy pár százezer évet. A Marvel sikerének igazi titka, hogy leplezett finomsággal szállítja le a szuperhősöket az égből az átlagos, izompólós, rövidnadrágos, flip-flop papucsos kultúrproli szintjére, remek azonosulási pontot kínálva ezzel a lézengő, szegényes képzeletvilágú tömeg számára, akik bő két órára megrészegülnek a mámorító gondolattól: "Ez akár én is lehetnék!" Sőt, míg ők álmodoznak róla, van, aki tényleg meg is teszi. Beteg, beteg világ...

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://cawthorne.blog.hu/api/trackback/id/tr8112674183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2017.07.20. 12:38:24

Amennyire mélységesen egyetértek az előző bejegyzéssel, annyira nem tudok ezzel egyetérteni. 

„megfelelő hosszúságon tartott Marvel alkalmazottat”

Persze a Marvel nem önálló, szerzői, művész filmeket gyárt és vannak bizonyos toposzok, amelyek rendre visszaköszönnek a filmjeikbe, de azért szerintem elég sok a különbség is, hogy igenis lehessen eltérő rendezői stílusokról, látásmódról beszélni. Jon Watts felnövés történet hangulatú, humorosabb Pókember filmje ugyanis szöges ellentéte a Russo testvérek komor kémfilmes Tél Katonájának, vagy drámaibb Polgárháborújának. Ahogy láthatóan a – vígjátékrendezőnek köszönhetően – az új Thor is egészen új megvilágításban készül, mint ahogy Kenneth Brannagh nyúlt a karakterhez.

Hogy számodra a film humora túlságosan infantilis, azt el tudom fogadni. (Viszont ugye a humornál nincsen szubjektívabb eleme egy film megítélésének,.) De eddig meg épp az volt sokak baja, hogy „hogyan lehet komolyan venni azt, ha pizsamás emberek ütlegelik egymást. Most meg az a baj, hogy kevésbé veszik magukat komolyan. (De ez a humor tényleg ízlés kérdése, nekem személy szerint semmi bajom sem a Galaxis őrzői sem pedig e film poénjainak a többségével. Sőt kifejezetten jól esik, szemben mondjuk a Batman v Superman, kínosan és görcsösen komolykodó szenvedéséhez képest. Arról nem is beszélve, hogy sok bénább szuperhős filmmel ellentétben a Galaxis őrzői 2 egy olyan film, ahol a cselekményt nem a „nagy gonosz” külső fenyegetése, vagy mindenféle deus ex machina megoldás alakítja, hanem a karakterek – lényegükből fakadó – döntései és egymás közti viszonyaik.) Azt is elfogadom, hogy téged irritált Holland, de ez szintén egy olyan szubjektív aspektus, amin nem érdemes vitatkozni.

Ráadásul abszolút érezhető ezen a Pókember filmen, hogy nem csak egy újabb bőrlehúzást akartak, hanem valami olyat, ami még nem volt. Más, hogy közelít a figurához, mint az eddigi filmek (nincs Ben bácsi és pókcsípés, de pl tök jól reflektál a karakter „fogyatékosságaira”, mint például, hogy mennyire hatásos figura ha kivesszük természetes élőhelyéből, a nagyvárosból.)

Egy valamit azonban jól látsz, csak nem értem, hogy ez számodra miért probléma. A Marvel képregények a 60-as évektől éppen azért lettek elképesztően népszerűek, mert szemben a isten/félisten jellegű DC héroszokkal, a Marvel hősei azonosulhatóak, emberiek lettek. Pókember lényege éppen az, hogy ő nem egy legyőzhetetlen földön kívüli, vagy egy antiszociális milliárdos hanem egy „átlagos srác”, akinek olyan gondjai vannak, hogy spanyol dolgozatot kell írnia, meg nem tudja, hogy hogy mondja el az osztálytársnőjének, hogy tetszik neki. De ott van az X-Men is, akik a kitaszítottak (melegek, kisebbségiek) gondjaival küzdenek, vagy a polgárjogi mozgalmak idején született (fekete) Luke Cage. De még a filmek rezidens laza csávója Tony Stark is sokáig alkoholizmussal küzdőt, ami szintén jóval azonosulhatóbb probléma, mint Superman gondjai.

Persze szükség van a monumentális, megkérdőjelezhetetlen morálú, „larger than life” hősökre, de nem látom, hogy miért ne lehetnének mellettük – egy-egy célcsoport számára – azonosulhatóbb figurák. (Főleg, hogy a fenti leírás a parasztgyerek Skywalkerre is igaz lehet. De eleve szerintem a mesékben is nem véletlenül a legkisebb királyfi van.) Illetve először azt írod, hogy a „geekek” tudnak azonosulni a karakterrel, aztán azt, hogy az „izomtrikós, flip-flop papucsos közönség”. De azért ez a két csoport nem ugyanaz. Előbbi tényleg azonosulhat, utóbbi ugyanúgy nézi meg ezt a filmet, mint a Transformerst, az új Star Warst vagy a Harry Pottert és aztán egy vállrándítással elintézi, hogy „nem volt rossz”, majd a következő látványfilmre el is felejti/nem érdekli már. (Az már az én szegénységi bizonyítványom, hogy az említett Hughes filmeket nem láttam. Szóval mindentől függetlenül simán lehet, hogy azok éretebbek/komolyabbak/jobbak.)

Micheal Keaton karaktere lehet, hogy kissé alul van írva, de tök jó egy ilyen visszafogottabb, hétköznapi szintű gonosz. Aki nem akar világuralomra törni, nem megalomán, nem a főhőst akarja megölni a saját egója miatt, csak egyszerűen meg akar élni, ezért rabol. Pókember pedig nem a világért küzd, csak egyszerűen elkap egy tolvajt.

Persze az új Pókember nem tökéletes: A legsúlyosabb hibája valószínűleg az, ami nekem már az Avengers2-ben sem tetszett Vasembernél: azaz, hogy folyamatosan önfejűen cselekszik, és bár mondják neki, hogy ne tegye, nem figyel rájuk, de ennek nincs valós áldozata. Így továbbra is önfejű marad és végül az önfejűségével „nyer”. (Lásd Vasember: létrehozza a világot majdnem elpusztító robotot, és ezt úgy oldja meg – igazolva magát -, hogy a többiek – érthető – ellenvetése ellenére épít még egy robotot. Az egója okozta a bajt, de az is menti meg a világot, így igazán nincs baj vele.)

Indriq 2017.07.21. 13:05:27

Beülsz egy olyan filmre, amiről csak rosszat akarsz mondani. Kicsit olyan, mintha beülnék vizibalettre, majd elkezdeném fikázni, hogy ez hogy lehet ilyen szar. Az hogy gyakorlatilag ledebilezed a rajongótábort szintén elég tahó dolog. Egy dologban van igazad, amiért nekem se tetszett a film, az esetlenség, az előző filmekben, ha felvette a ruháját vérprofi volt, most esetlen, ez nem méltó a ruhához.

Alec Cawthorne 2017.07.22. 21:36:58

@ktamas74: Ez nem kritika, csupán vélemény (vagy ajánló - ahogy tetszik). :)

Alec Cawthorne 2017.07.23. 22:11:07

@Indriq: Még szerencse, hogy az nem tahóság, hogy bejössz egy blogra, és rögtön az első kommentedben letahózod annak tulajdonosát. :)
süti beállítások módosítása